Fenntarthatósági témahét

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT

A Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola negyedik alkalommal csatlakozott a Fenntarthatósági Témahéthez. A tanulók előzetes feladatokat kaptak. Az alsósoknak PET palackos kupakokat kellett gyűjteni, amelyből egész héten fűzhették a kupakkucokat. Számukra egy rajzpályázatot is hirdettünk két témában. Milyennek képzelik a Földet 50 év múlva? Mit tehettek a Földünk megóvásáért? A felsősöknek fotópályázatot hirdettünk Varázslatos Nógrád címmel. A rajzokból az iskola aulájában kiállítást rendeztünk, a fotókból pedig egy szép videót készítettünk. A témahét minden tanítási napján egy kihíváshoz csatlakozhattak a tanulók.

Hétfő: Hozz egy virágpalántát, hogy szebbé tegyük az iskola bejáratát!

Várakozásunkat felülmúlta a gyönyörű növények sokasága, amivel a gyerekek reggel érkeztek. A virágpalántákat csoportosítottuk, aszerint, hogy mik az igényeik, illetve egynyári vagy évelő, és közösen ültettük el a hét folyamán. Aznap az 1-2. osztályosok aszfalt rajzversenyen vehettek részt, a 3-4. osztályosok a Föld napjához, illetve a fenntarthatósághoz kapcsoló kérdéssort oldhattak meg. A felsősöknek 13+1 környezetvédelmi kvízkérdést állítottunk össze, melyeket az épületben elrejtve helyeztünk el. A Földdel, védett élőlényekkel, hulladékkal kapcsolatos kérdésekre kódlapok kitöltésével és leadásával tudtak válaszolni a gyerekek. A kódlap megoldásához segítségül a fenntarthatósági témahétre készült faliújságot is használhatták.

Kedd: Ma kék, zöld vagy barna színű ruhában gyere iskolába!

Sajnos a rossz időjárás miatt a tervezett élőkép megalkotása ekkor elmaradt az udvaron, de a sportcsarnokban azért készítettünk néhány fotót, így jó alkalom volt arra, hogy az iskola közössége eltölthessen néhány percet együtt.

Szerda: Ma uzsonnásdobozban, szalvétába csomagolva hozd a tízóraid! Ne használj alufóliát, nejlonzacskót!

Ezen a napon a hulladékcsökkentés volt a középpontban. Célunk az volt, hogy csökkentsük a környezetszennyező anyagok mennyiségét, és felhívjuk a gyerekek figyelmét az alternatív csomagolási módokra. Az iskola udvarán az ezen a napon is kék, barna, zöldben jött gyerekekkel és pedagógusokkal megalkothattuk az élőképet. A kékek folyót, a zöldek a partmenti mezőt, a barnák pedig a hegyeket jelenítették meg. A jó hangulatú eseményről felvétel is készült a magasból.

Csütörtök: Alkoss hulladékból valami újat!

Az alsósok megmutatták, milyen sokféle módon lehet a kidobásra szánt természetes vagy újra hasznosítható anyagokból, eszközökből egy új tárgyat, dekorációt, játékot készíteni. A beérkezett alkotásokból kiállítást rendeztünk. A felsős osztályok divatos, ötletes vagy éppen különleges ruhát alkottak hulladék anyagok újra hasznosításával. Az 5-6. évfolyam iskolánk környezetét tette rendbe. Nagy lelkesedéssel gyomláltak, gereblyéztek, söpörtek a gyerekek és ekkor ültették el virágládákba, cserepekbe és szabadföldbe a hétfőn behozott növényeket is. A 7-8. évfolyam részt vett a TE SZEDD akcióban a város felkérésére.

Péntek: Ha lehet gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedési eszközzel érkezz iskolába!

Nagy sikere volt a kezdeményezésnek, megtelt a kerékpártároló, alig lehetett szabad helyet találni az iskola bejáratánál a bicikliknek, rollereknek. Többen voltak, akik autó helyett a tömegközlekedési eszközt választották, így érkeztek a környező településekről. A felsősök délelőtt nagysikerű divatbemutatót tartottak a hulladék anyagok újra hasznosításából. Egy kerékpáros csapat kora délután biciklitúrát tett Szügybe, ahol gyalogosana felmentek a Leánykökörcsin kilátóhoz.

A témahét 5 napja alatt több oldalról, változatos programokkal, feladatokkal közelítettük meg a fenntarthatóság témáját. Az osztályfőnökök vezették a héten a kihívások és a pályázatok teljesítését. A legjobbakat jutalomban részesítjük.