Erzsébet tábor

Erzsébet tábor a Dózsa György Általános Iskolában

 

Az Erzsébet-program keretében megvalósuló Erzsébet-táborra az előző tanévhez hasonlóan az idei tanévben is sikeresen pályázott intézményünk, így dózsás diákjaink július 11-18-ig sok színes program keretében a nyarat együtt tölthették. A tábor első napján a két pedagógus kísérő köszöntötte a 22 kisdiákot.  A gyerekek csoportos kézműves foglalkozásokon vettek részt. Kipróbálhatták a gyöngyfűzés, barátságkarkötőkészítés, és papírmárványozás rejtelmeit. A gyermekek nagyon kitartóak és kreatívak voltak, számos gyönyörű ékszer készült.

Kedden tábortáncot és indulót tanultunk, majd dalos népi gyermekjátékokat játszottunk, ritmusgyakorlatok gyakoroltunk. A gyerekek számos különböző játékkal egybefont körjátékokat játszottak. Ezután egy bácsi fából készült népi gyermekjátékokat mutatott be, amit kipróbálhattak a gyermekek. Nagyon élvezték, megízlelhették milyen volt régen kukoricát morzsolni, gólyalábakon járni, óriás csúzliból lőni, zsákokkal egyensúlyozva vívni, diót terelni egy sajtfalon, patkóval dobni, együtt lépni, fából készült ördöglakatot bogozni és számos különböző ügyességi játékot játszani.

Szerdán a “magyar Jurassic Parkba”, Ipolytarnócra kirándultunk, ahol az ősmaradványokat tekintettük meg a gyermekekkel. 10 órakor már kezdődött is a bátorságpróba 10 m magasan a lombkorona sétányon mentünk végig. Ezután indult a túra a Borókás árok geológiai tanösvényen. Az egy órás séta alatt bemutatták az itt képződött ősmaradványokat, és megismertük a hely geológiáját. A gyerekeknek az őslábnyomok, illetve a hologramos kivetítés tetszett a legjobban, ahol az animációk segítségével az állatokat életnagyságban mutatták be ott, ahol a vulkáni katasztrófa idején éltek. A túra végeztével meglátogattuk az Miocén erdőt, ahol a régi kihalt állatok makettjeit állították ki.  Végezetül részt vettünk egy 4D-s mozin, ahol egy időutazás keretében az ősállatokkal találkozhattak a gyerekek. Délután játszótereztünk, fagyiztunk majd kellemesen elfáradva, számos hasznos ismeretek birtokában indultunk vissza Balassagyarmatra.

Csütörtökön origami hajtogatás és újságpapír újra hasznosításával foglalkoztunk, tátikát és kishajót készítettünk. A délelőtt folyamán természetvédelmi területre sétáltunk a Palóc Ligetbe. A liget bejárása után egy pontvadász nevű játékot játszottunk, ami a terület és szobrok felfedezésével, pontkereséssel telt. A kalandot egy közös fagyizással zártuk.  A csütörtök délután játékos sportversenyekkel telt, mint pl.:kidobós, foci, sorversenyek, akadálypálya, játékos ügyességi versenyek.

Pénteken délelőtt a gyermekeknek csillámtetoválást és arcfestést készítettünk, amit boldogan mutogattak egymásnak egész nap. A délután folyamán pedig táborzárás révén zenével, dallal, tánccal, táncházzal búcsúztattuk a hetet, amit egy közös pizzázás követett. A gyermekek nagyon élvezték a táncházat. Megízlelhették a Jókai Polgári táncokat mint, pl.: a francia négyes, tapsi polka, de moldvai csángó magyar táncokat is járhattak p.: hoina, kettős.

A gyermekek a tábor alatt különböző társasjátékokat próbálhattak ki, aszfaltkrétáztak, folyamatosan volt lehetőség sportolásra, illetve napi négyszeri ellátásban részesültek. Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon vidám és mozgalmas hetet töltöttünk el az Erzsébet táborban. Remélem, hogy életre szóló élményt jelentett ez a hét sok gyermek számára.